Pizza: az olasz gasztronómia szerint a szegények étele, mely Nápolyban látta meg a napvilágot. Nekünk Magyaroknak 1991-ben a pizza a szabadságot és egy új fenséges ízvilágot jelentett. 1991 január 10-én nagy izgalmak közepette sütöttük meg az első pizzánkat. Ha jól emlékszem egy Regina, azaz a klasszikus sonkás-gombás volt. A pizza újdonság volt a városban, büszkén mondhatjuk úttörők voltunk Balatonfüreden. Hamar kiderült, hogy a kockás abroszos, barátságos, családias, kissé füstös Giorgi népszerű találkozóhelye a fiataloknak, remek helyszíne a családi ebédeknek. A nyitás évében beindítottuk a pizzakiszállítást így már otthon a tv előtt, a munkahelyen ebédszünetben, vagy éppen horgászat közben sem maradtatok éhesek.

 

Ez elmúlt több mint negyed évszázadban étlapunk kibővült, melyhez nagyban hozzájárult csapatunk folyamatos szakmai képzése mellett konyhánk technikai fejlesztése is. Napjainkban már nem csak a 25 évvel ezelőtt kitalált pizzákat kóstolhatod meg, hanem levesek, frissensültek, grillételek, saláták és desszertek széles választékával is várunk benneteket. Ma már délben menüt szolgálunk fel -amit természetesen ki is szállítunk-, illetve rendezvények, party szervizek lebonyolítását is vállaljuk.

 

Lelkesedésünk töretlen: folyamatosan szépítünk, fejlesztünk, a régi jól bevált receptek mellett új ízekkel igyekszünk megismertetni benneteket. Az idén útjára indított nyári grillestéket -ahol igazi faszénen készültek az ételek- az elkövetkező években is kívánjuk folytatni, valamint találkozhattatok szezonális napi ajánlatainkkal úgy, ahogyan ezt már a nyár folyamán megtapasztalhattátok. A fő szezonon kívül sem maradtok újdonság nélkül, beindítjuk tematikus hetinket, ahol közeli és távoli nemzetek konyháival fogunk benneteket megismertetni.

Szóval legyen szó egy otthoni pizzázásról, romantikus vacsiról, családi ebédről, ballagásról, osztálytalálkozóról, vagy esküvőről ránk mindig számíthattok, mi folyamatosan azon dolgozunk, hogy soha ne legyen unalmas a Giorgiba járni.